Parfümleckék 2. rész: Szintetikus vagy természetes – hol a határvonal?

Illatok, de mik is azok..

A parfümiparban és a niche ágazatban használatos alapanyagok – mi az hogy természetes és mi szintetikus.

Megpróbálunk a természetes és szintetikus alapanyagok közé merev elválasztójelet tenni pedig ez sok esetben nem is olyan könnyű. Hisz akkor azt is meg kellene határozzuk hol is van az emberi beavatkozás határa, hogy meddig nevezhetjük természetesnek és mi az a pont amitől már nem az.

Ketonok

Ahol a leginkább tetten érhető természetes és szintetikus alapanyagok összemosódása az talán épp az illatok világa.

A kézműves parfümkészítés számára ma már minden alapanyag elérhető, képesek vagyunk niche parfüm minőséget alkotni - sőt ezek felettit is - persze ennek komoly szerkezeti lépései vannak, de a lehetőség adott rá.

Éppen ez, azaz a lehetőségek széles kínálata késztetett a poszt megírására, a természetes alapanyagok használata éppen úgy komoly odafigyelést kíván mint bármi más alapanyag, legyen az szintetikus, vagy funkcionális alkotóelem, mindenütt figyeljük a százalékos ajánlást, minősítés nélküli terméket semmiképpen se vásároljunk, és mindig a célnak megfelelően válasszunk alapanyagot!   

Nagyon komoly szabályozások vannak azzal kapcsolatban milyen illatanyagot mely területen lehet alkalmazni. A következő felosztás egy gyártóé, de nagyjából jól lefedi a területeket, melyekre mindre külön előírásrendszer vonatkozik: 

Personal Care Fragrance Development: Body Care, Hair Care, Fine Fragrance.  

Home Care Fragrance Development: Detergents and Fabric Softeners, Scent Boosters, All-Purpose Cleaners, Dishwashing Liquids.

Air Care Fragrance Development: Candles, Scented Wax Melts, Passive Air Fresheners, Active Air Fresheners, Room Sprays.

Industrial & Institutional Fragrance Development - Cleaning Products, Air Freshening Systems.

Tehát különböző területekre különböző illatanyagokat alkalmazunk.

gyümölcsészterekAttól hogy valami természetes még nem veszélytelen, az allergén anyagok épp ugyanazok bennük, mint az őket utánozni kívánó laborban készült társaikban, sőt néha épp az allergén anyagok kivonására keresik a megoldást lombikban. Az allergiapróbát végezzük el minden termék használata előtt, ajánlás: akár egy csepp is okozhat komoly bőrreakciót, ne cseppentsünk közvetlenül a bőrre, inkább fülpiszkáló pálcikára és azt érintsük csak éppen hogy a felülethez.   

Csatolok egy oldalt elolvasásra ajánlva, aki figyeli a cikksorozatomat láthatja hogy igyekszem mindenütt az egyetemek, de legalábbis a tankönyvár vagy mérvadó fórum anyagát felhasználni, nem mindenütt sikerül, mert van ami jobban érthető máshol, mint ennél az oldalnál is: http://www.ideal.hu/component/content/article/6743-bevezetes-az-illoolajok-vilagaba-ii-resz.html

Az Aromavegytan címszótól érdemes olvasni, csak a legfontosabbakat emelném ki:

„Az illóolajokat alkotó két legerőteljesebb kémiai csoport a fenolok és a ketonok. Alkalmazásuk rendkívül nagy odafigyelést és hozzáértést követel!”

Emellett vagy éppen ezért akkor járunk el a legjobban ha aromaterapeuta tanácsát kérjük!

Mert az illóolaj nem mumus, de a megfelelő helyre és megfelelő minőségben kell használni.

A szintetikus alapanyag sem mumus, nincs jó és rossz, tények vannak, utánozni próbálunk, messze nem tökéletesen, a levendula 687 általunk eddig ismert alapanyag, a szintetikus 68, vagy valami ilyesmi, de látható hogy mennyire vagyunk képesek. Persze ez szélsőséges példa, de amit a természet ad megközelíthetetlen számunkra, röviden ezért használom én alkotónak a nyers, finomítatlan alapanyagokat. Ezeket parfümök esetében szabadabban lehet felhasználni, mint más kozmetikai termék tekintetében, főképp mert 96%-os alkoholban oldunk mindent, és illatkomponensként igen alacsonyak a felhasznált mennyiségek, itt utalnék az Parfümleckék 1. részre, az IFRA ajánlások minden termékre külön kitérnek.     

Végül egy ajánlás: nem csak az abszolútokkal jobb alkoholban feloldva dolgozni, az illat jobban érzékelhető ha az illóolajokat és a CO2 kivonatokat is 10-25%-ra oldjátok, mindig 96%-os alkoholban. Bár az alkohol az ami fáraszt, de jóval könnyebben megy a keresett illat megtalálása. Továbbá a hígítatlan nyers illatkomponensekkel való közvetlen bőrkontaktusok száma így jelentősen csökkenthető. Valamint meg kell értenünk azt is hogy a ma embere nem bírja a tömény illatokat, annyira körbeillatosítanak minket hogy elszoktunk a naturális illatoktól, mindennek illata van, parírzsepi, toalettpapír, ablaktörlő folyadék, ez pedig azt a téves képzetet kelti hogy a világ ilyen puha illatokkal vesz körül minket, pedig nem így van. Hagyjunk magunknak időt hogy újra a helyén tudjuk értékelni a természet adományát.

A végére egy kérdés: szerintetek helyes ha ezeket a nyers komponenseket szűrés nélkül alkalmazzuk bármilyen kompozícióba? Parfüm esetében elengedhetetlen a szűrés, a külső megjelenés miatt többszörös is kellhet, de nem csak ezért, hisz minek bele szár-, kéreg-, gumi-, gyökérmaradvány? Ezek már feleslegesek az illatba, és a bőrünknek sem kellenek. Éppen ezért ha terméket illatosítunk, javaslom hogy formailag ugyanúgy tegyük mint a parfüm esetében, oldjuk fel az illatkomponenseket 96%-os alkoholban vagy olajban (a szezám nem zavarja meg az illatot, de úgy látom itthon a jojobát ajánlják inkább), úgy hogy ezek aránya az illatokhoz képest maradjon 40% alatt, érés min. egy hónap majd szűrés. Az illat felépítése is haladjon a parfümkészítésnek megfelelően, legyen egy alapgondolata és legyen meg a három illatjegye, és legyen rögzítve megfelelően.          

E hosszú bevezető után pedig jöjjenek az alapanyagok:

A közismertebb természetes alapanyagok a gyártók által alkalmazott megnevezések alapján: abszolút, illóolaj, CO2 kivonat, természetes illatosító (INCI: parfüm, „néma virágok” és gyümölcsfák virágai, vizes, zöldes illatok változatai, gyakorlatilag fantázia illatok), végül a különböző extrait, extraktum – mindenféle kivonat, azaz gyümölcs és gourmand illatok kivonata. Leegyszerűsítve ennyi, ezeket már sokan ismerhetitek, és mivel a képzéseken résztvevők is ezeket ismerik ott is csak ezekből válogatunk, de az illatvilág azért ennél jóval árnyaltabb.

Ma az alkalmazott illatanyagok jóval több mint felét nyerhetik szintetikus formulákból, az illakomponensek besorolása más szempontú és sokkal többféle mint amit általában véve egyszerűen természetes illatnak tartanak, például az annak amit az aromaterápiában javasolnak felhasználható alapanyagoknak. A legtöbb illatformulában van természetes és szintetikus eredetű alkotóelem is, hogy hová tartoznak az a százalékos aránytól függ. Ezért nevezhetjük a bergamottot természetesnek, amit változtatnak rajta minimális a végtermékre vetítve. És ezért csak részben nevezhető természetesnek például a Beta Ionone - a natural isolate megnevezést mindig mögé kell tenni, mert csak egy kivont alkotóelem, az írisz és az ibolya összetevője csak egy apró rész az a virág teljes repertoárjából - gyönyörű púderes jegy, tudnám használni, nagyon is, mégsem tudom miként kezeljem, akkor sem ha valójában a virágokból vonták ki. Aztán ott van a frakcionált desztillát, ekkor több alkotóelemet vonnak ugyan ki, de a természetes alapanyag több száz illatot is tartalmaz, így a hagyományos értelmezés szerint ez sem számít természetesnek. Mindenesetre ha ez utóbbi két alkotót nem is tekintjük teljesen természetesnek, mint illatkomponens hivatalosan organikus eredetűnek jelölik, és jóval drágábbak mint a szintetikus illatkomponensek de persze messze nem érik el a virágok árát.

Ha pedig a másik irányból közelítünk ott vannak a makrociklusos pézsmák, amiket az állati eredetű alapanyagok pótlására találtak ki, szintetikus de természetazonos molekulák, szerepük és céljuk kétségtelenül pozitív. Semmi sem fekete-fehér, meg kell értsük hogy a parfümiparban vannak nélkülözhetetlen összetevők, ezek legfontosabbja az illatfixáló komponens, szerepük és céljuk nem változott évszázadok óta, amióta csak parfümök léteznek, éppoly fontosak az embernek.

Tehát láthattuk ahogy haladtunk a természetesből a szintetikus felé, látható mennyi árnyalata is létezhet ennek a világnak, és hogy mit minek nevezhetünk leszögezném: nem az én tisztem eldönteni. Az én dolgom ott véget ér hogy vázolom a tényeket, Te pedig kedves olvasóm döntesz érzéseid, véleményed szerint. :)

Illatos szép napot!

Fotó: Orgona és gyöngyvirág - néma virágok - nem alkalmasak az illat kivonására. http://picheaven.net/en/pic/45790/orgona_gyongyvirag

Fotók: http://krg.hu/frame/e_szertar/dolgozatok/HE_TA_prez.pdf